Szepesófalu (Spišská Stará Ves)
   Szöveg    Térkép    Google Térkép


    Kisváros a Rieka-patak völgyében, Magurántúl hajdani központja. A települést valószínűleg a tatárjárás előtt alapították, majd a XIV. század elején a brezovicai (Brezovica) nemesek további lakosokat telepítettek ide. 1337-ben Vöröskolostor és a lehnici (Lechnice) karthauzi szerzetesek, később ezek örökösei, tulajdonává vált.
    A középkorban e városka a két szomszéd ország államjogi tárgyalásának is helyszíne volt. 1423-ban itt találkozott a magyar Zsigmond és a lengyel Vladiszláv király, majd 1474-ben itt folytatott béketargylásokat Mátyás és Jagellói Kázmér király. A XV. százádban rövid időre a husziták is elfoglalták.
    Az ilyen élénk élet és a jelentős kereskedelmi út melletti helyzete elősegítették fejlődését (harmincas megállóhely, vásártartási jog). A település a földbirtokos város előjogait is megszerezte és a szélesebb környék járási központjává vált egészen 1960-ig. Miután az I. világháború után a környék 14 faluja Lengyelországhoz került, a városka jelentősége csökkent.
    A városban található egy XIV. századból származó gótikus stílusú római katolikus templom, amelyet a XVIII. században barokk stílusban építettek át valamint három útmenti kápolna. A központi téren a világháború áldozatainak emlékműve áll.

TÉRKÉPEK:
               

FÉNYKÉPALBUMOK:
                                             






Szepesség | Gömör | Liptó | Felső-Garam-régió | Szlovák paradicsom | Magas-Tátra | Alacsony-Tátra | Bélai-Tátra
Pienin-hegység | Szepesi vár | Szent Jakab-templom | Lublóvár | Krasznahorka | AquaCity | Besenyőfalu | Tatralandia | Ménhárd | Felsőzúgó